Amikor lefagysz a sok feladattól…

Amikor még üzleti területen dolgoztam, olykor előfordult, hogy annyi feladatom jött össze - ráadásul hasonló határidővel -, hogy egyszerűen bepánikoltam és lefagytam. Egyébként jól kezelem, ha sok és sokféle feladatom van egyszerre, de néha ez olyan méreteket öltött, hogy nem tudtam úrrá lenni rajtuk. A feladatok mint egy óriási hegy magasodtak elém, ami még egy rutinos hegymászónak is nehéz lett volna, nemhogy nekem, aki lankásabb részeken szeret kirándulni. :-)

Komolyra fordítva a szót: hogy lehet ennyi feladatot egyszerre elvégezni úgy, hogy ebben a magánéletem még nincs is benne?

Gyakran használom ezt a közhelyet: felgyorsult a világ, egyre több feladattal és kihívással kell szembenéznünk nemcsak a munkahelyen, hanem az életünk minden területén. Sokan tapasztalnak hasonlót, így talán elfogadhatjuk, hogy ez létezik.

Visszatérve: bepánikoltam és lefagytam. Ismerős?

Felmerült ez a téma a napokban egy beszélgetés kapcsán, hogy mik a megoldások, illetve nekem mi segített.
Klasszikus megoldás a hegy, azaz az egybefüggő feladatnak tűnő rengeteg feladat részekre bontása és leírása listába. A kisebb feladatokkal könnyebben megbirkózunk, mint egyben az egésszel. Már azzal segítjük a helyzetet, hogy rálátunk a feladatokra, azok időigényére, fontosságára, esetleges összefüggéseire más feladatokkal, mert ez támogatja, hogy lépésről lépésre foglalkozzunk azokkal, és ne egyszerre legyen mind a fejünkben. Ez utóbbi nagyon kimerítő és káosz érzést okoz.
Igen, ez is nagyon fontos: mindig arra a feladatra koncentrálni, amivel éppen foglalkozunk. Kevésbé fárasztó és növeli a hatékonyságot.
Ez a klasszikus megoldás.

De mi van akkor, ha a lefagyásból, a bénító tehetetlenségből nem tudunk eljutni a részekre bontásig?
Ebben az segít, ha tudatosítjuk, hogy lefagytunk. Lefagytunk, mint ahogy a számítógép is lefagy olykor. Elítéljük érte? Nem. Újraindítjuk.

Hogyan tudjuk újraindítani magunkat?
Én két szintjét tapasztaltam meg a lefagyásnak.
Az egyik az, amikor úgy fagytam le, hogy azon kaptam magam, hogy egyik feladathoz sem tudok hozzákezdeni. Tudom, mit kellene csinálni, de nincs kedvem hozzá, mert annyira reménytelen a helyzet. Ilyenkor üldögéltem a feladatok felett, éreztem, hogy szorul a gyomrom a félelemtől, hogy csinálnom kellene, de képtelen vagyok rá. Tudatosítottam magamban, hogy lefagytam. És itt eljött az a pont, ahol elengedtem az egészet, „nem csinálom meg a feladatokat és kész”. Szünetet „rendeltem el”, készítettem egy kávét/teát, vagy sétáltam egyet.

Amikor ebből visszatértem, arra gondoltam, hogy mivel megadtam magamnak az engedélyt, hogy ne csináljak semmit, ennél pontosan eggyel több, ha egy feladatot kiválasztok, és azt megcsinálom. Ehhez volt kedvem és megcsináltam. Utána kiválasztottam egy másikat, azt is megcsináltam, és így tovább. Néhány, de volt, hogy 1-2 óra múlva azon kaptam magam, hogy nincs is hegy előttem, szinte mindent megcsináltam, amit szerettem volna vagy határidős volt.
Segített, hogy megengedtem a megállást és a pihenést a sok feladat között, amelytől feltöltődtem, és újult erővel más szemmel tudtam ránézni azokra.

A másik szint mélyebbről indul. Az a fajta lefagyás, ami lebénít. Itt nem segít az engedély és a szünet.
Ez a folyamat is úgy kezdődik, hogy tudatosítom és akár ki is mondom, hogy lefagytam. Aztán felteszem magamnak a kérdést, hogy mi az, amit mégis meg tudok tenni, ami kimozdít ebből a bénultságból.  Ha semmit, akkor lehet, hogy még időre van szükségem. Itt segít a légzés, mert ha félünk vagy feszültek vagyunk, visszatartjuk a lélegzetünket, a légzéssel viszont közelebb kerülhetünk a nyugalom érzéséhez.

Majd ismét megkérdezem magamtól, hogy mi az, amit meg tudok tenni? Lehet, hogy annyit tudok tenni, hogy felállok, lehet, hogy kimegyek a konyhába és készítek egy teát. Lehet, hogy leülök máshol a helységben. Aztán lehet, hogy ki tudok menni a szabad levegőre. Lehet, hogy tudok egyet sétálni.
Visszaérve lehet, hogy már meg tudok csinálni egy apró feladatot, aztán egy következőt, aztán egy nagyobbat, és végül ezzel a lépésről-lépésre felépülő cselekvéssorozattal visszatérek az aktív állapotomba.

Mindkét folyamat fontos része, hogy tudatosítom, amiben vagyok, és azt is tudatosítom magammal kapcsolatban, hogy ez olykor előfordul velem, viszont van eszközöm, hogy ezen túljussak.
Ez az én megoldásom, lehet, hogy neked más segít. A lényeg, hogy légy rá tudatos!

Ne hagyd, hogy a feladatok maguk alá gyűrjenek, találd meg az eszközöket és az egyensúlyt az életedben!